BúcsúSokk

 

A blog ötlete első perctől nagyon tetszett. Úgy véljük mindenki kiélhette valamilyen formában a kreativitását egy-egy bejegyzés írásával, és mindannyiunk érdeklődési köre szépen kirajzolódott a végére, a félév során közzétett írások alapján. Nem olvastuk és elemeztük ilyen részletesen még egymás írásait eddig, és ezt szintén a pozitívumokhoz sorolnánk. Jó volt látni azoknak a véleményét az írásainkról, akikkel együtt tanultunk és fejlődtünk első évtől kezdve.

Néhány szóban a blogokról:

EsPRESSo

Nem mondanám magam kávékedvelőnek, és sajnos azt sem mondhatom, hogy ha ritkán jóízűen elfogyasztok egy pohárkával olyan érzésem támad, hogy meghódíthatnám a világot.

Ettől függetlenül nagyon szerettem a blogotokat, olyannyira, hogy rendszeres látogatója voltam. A külleme letisztult, és jól átlátható. Tetszett, hogy számomra meglepő módon, ilyen sokat ki tudtatok hozni a kávéból, mint motívumból – gondolok itt a rovat nevekre és saját álneveitekre, valamint az ötletes Blog névre, amiben a kávé és újságírás egyaránt jelen van. Részemről a kreativitás díját már első írásotok megjelenése előtt megkaptátok. Aztán ahogy hétről-hétre új írásokkal egészült ki az EsPRESSo, úgy kezdtem érezni, hogy kezd kialakulni — írásaitoknak hála — a kávékultúrám. Nagyon szerettem, hogy amikor olvastam egy-egy írásotokat, sokszor már a címből rájöttem, hogy ki írta, de ha nem is azonnal hasított belém a felismerés, mire a végére értem mindig tudtam. Nagyon különböző stílusban írtok, és jól elhatárolódtak egymástól az általatok választott témák is, talán ennek köszönhetően volt ennyire egyértelmű, hogy ki az amúgy igényes, munkás írásaitok szerzője.

Frappe egyedi humorodat sokszor bele csempészted az írásaidba, melyeknek végére érve számtalanszor az fogalmazódott meg bennem, hogy — ahogy te mondanád —  made my day.  Latte sosem okoztál csalódást, munkás, igényes anyagaiddal, mindig élvezettel olvastam végig az írásaidat, nagy kedvencem a Vissza a gondatlanság idejébe című, ami valóban visszarepített picit a Disney-mesés gondtalan gyerekkorba. J Americano, nálad aztán már a címekből határozottan megállapítható volt, hogy kitől származik az írás, de pontosan ez a te különlegességed. Munkáid végig hűen tükrözték határozottságodat azt illetően, hogy a tudományos jellegű írás a te utad. Cappucino, belőled picit keveset kaptunk, viszont örömmel láttam, hogy mások cikkeit hétről-hétre olvasgattad és kommentáltad.

Sokszínűek vagytok, és ezt jól tükrözte sajátos kis online kávéházatok, ahová öröm volt betérni hétről-hétre. J

·         Emese

Polihisztériák

Kedves PoliHisztik!

Az a helyzet, hogy esetetekben nem élhetek a hiszti eszköztárával. Pedig higyjétek el, vizsgaidőszakban az ember lánya kifordul(na) önmagából… 

Először is meg kell dicsérnem a csapat marketingtervezetét: akárcsak a blog elnevezése, maga a felület is megkapó, esztétikus és figyelemfelkeltő. Kiválképpen a szín- és kepi világ.  Az igényes külső pedig nagy örömünkre tartalmas és minőségi belsőt takar. Tetszik, hogy a témák és a feldolgozott elméletek, események, történések szerteágazó igényeket is képesek kielégíteni. Írásaitok túlnyomó részére a megfelelő szövegkohézió, az  igényes és árnyalt szóhasználat, a logikus felépítés és a helyesen szerkesztett mondatok, szavak jellemzőek. Az, hogy mindegyikőtök írásából meg tudjuk tippelni, hogy éppen kinek a pennájából való, az meg csak bónusz. És ha már a bónuszoknál tartunk, értékelhető, hogy a PoliHisztériák névhez hű képeket és alkotói álneveket mellékeltetek magatokról. Valamint, hogy az extra-rovatok –nagyrészt – eredetiek és a sajátotok. Ezért külön dícséret.

Azt gondolom, PoliHisztik, hogy érdemes lenne a továbbiakban is közölni írásokat ezen a felületen, mert teljes mértékben vállalható. Reklámozzátok csak! J

·         Zsani

Jónagy Kanál

A Jónagy Kanál kreatív. A Jónagy Kanál sokszínű. A Jónagy Kanál vicces.

Szép design, szuper első benyomás. A blog színvilága és képvilága nagyszerű, jól van megszerkesztve. A kategóriák át vannak gondolva, kreatív, vicces elnevezéssel. A szerzők összhangba vannak, jellemző a közvetlen hangnem. A Jónagy Kanál tanít és közbe mosolyt csal az ember arcára. Tetszenek a címek, figyelemfelkeltőek. Vagány cikkek, érdekességek, hírek.

Van impresszum, személyes találkozás. Vannak címkék és archívum a kereséshez. A Jónagy Kanál megkönnyíti az olvasó navigálását a blogon. A Jónagy Kanál szórakoztat úgy, hogy közbe szórakoznak ők is. A Jónagy Kanál életvidám, laza. A Jónagy Kanál állást foglal, véleményt mondd.

·         Timi

Magunkról(Kultúrsokk)

Ránk nagyon igaz a mondás: sokan vagyunk, sokfélék. Bár valószínűleg nektek is feltűnt, hogy a csapatmunka a mi szerkesztőségünkben kissé átértelmeződött, a blog “fenntartásán” ez mit sem változtatott. A blog arculatát együtt terveztük, aztán minden héten megbeszéltük, és felosztottuk a feladatokat magunk között, így mindenki egyaránt kivette a részét a munkából. A közös munka ennél nem terjedt tovább, mivel úgy tapasztaltuk, nagyon jól működik ezen a szinten. Igyekeztünk minél szinesebb írásokkal, és kreatív extrákkal megörvendeztetni benneteket hétről-hétre. Mint azt ti is tudjátok mind a négyen nagyon különbözünk, így ebből próbáltunk előnyt kovácsolni azáltal, hogy nem szabtunk semmiféle határt egymásnak témaválasztást illetően. Reméljük ennek köszönhetően kitűnt sok(k)féleségünk, amikor a blogunkat böngésztétek. Ha így van, máris meghozta gyümölcsét a munkánk! J

Sok(k) puszi nektek.

A nem papírszagú élet papírfecnijei

A város csak hömpölyög

 

Minden vers most
Fölösleg vagy papírszemét
Helyzetjelentés egy újabb agyjátékról
Perverz koboldok tivornyája
Szükségben simuló talmi ír

A város azon a hétfői délutánon is hömpölygött, amikor Varga Melinda, az idézet költemény szerzője megérkezett a Babeș – Bolyai Tudományegyetem részint újságíró szakosoknak fenntartott épületébe. A mára elismert költővé, újságíróvá vált gyergyószentmiklósi fiatal hölgy az újságíró tanoncoknak mesélt életútjáról, gondolatvilágáról. A beszélgetés bebizonyította, hogy bár a város valóban hömpölyög, a versek közel sem fölöslegesek, papírszemetek. Varga Melinda agyjátékáról jó hangulatú, elgondolkodtató helyzetjelentést kaptunk.

Karácsonyi Tímea: A középiskolát a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Líceumban végezted történelem és társadalomtudományok szakon. Milyen indíttatásból választottad ezután az újságírást?

Varga Melinda: Nem egészen így volt, ugyanis volt előtte egy görbe kanyar: volt egy irodalom, magyar néprajz szak is, amit abbahagytam és csak utána jöttem az újságírás szakra. Részint azért, mert úgy éreztem, hogy így sokkal több időm marad az írásra és olvasásra, olyan könyv elolvasására, ami nem kötődik a bölcsészkari tanulmányokhoz. Értem ez alatt inkább a kortárs irodalmat. Akkor már elkezdtem írni verseket, kezdtem publikálni és úgy akartam csinálni az életemet, hogy ez a kettő összeegyeztethető legyen, mindkettőre legyen elég időm. Érdekelt az újságírás, a kulturális része, nem a közéleti vagy a politika. Sosem az vonzott és azt nem is gyakoroltam.

KT: Tehát lehet azt mondani, hogy időbeosztás, időhiány miatt is váltottál?

VM: És érdeklődés miatt is. Igen.

KT: Milyen volt a néprajz?

VM: Mind a magyar, mind a néprajz nagyon izgalmas volt, de minden időmet megkövetelte tőlem. Csak arról szólt az életem, hogy egyetem, olvasás, felkészülés az órákra, ahhoz hogy jó eredményt érjek el. Úgy éreztem, hogy nem ez amit szeretnék csinálni. Sokkal dinamikusabb ember vagyok annál, hogy egész nap könyvtárazzak és tudományos pályát fussak be.

Vákár Zsanett: Az újságírás szaktól azt kaptad, amit elvártál?

VM: Tudni kell azt, hogy nem attól leszel jó újságíró, mert bent ülsz az órákon és tanulsz. Persze ez is segít benne, de ez egy gyakorlati dolog. Be kell menj önszántadból egy szerkesztőségbe, ki kell próbálnod, hogy ez milyen és mi az ami hozzád közel áll. Lehet, hogy valaki jó tévés lesz, de soha nem lesz jó írott sajtóban.

VZS: A rádiózás például nem vonzott soha?

VM: Hozzám az írott sajtó azért áll inkább közelebb, mert köze van kicsit az irodalomhoz is, meg a betűvetéshez. De izgalmasnak találtam a rádiózást is, azon félév alatt, amit kipróbáltam és láttam belőle.

VZS: Már a kezdettekkor gondoltad, hogy az újságírást és a költészetet ennyire össze tudod majd kötni?

VM: Előtte is írogattam cikkeket, meg szerkesztettem a középiskolában iskolaújságot. Nem tudom már, hogy mennyire volt ez tudatos, de tudat alatt is efelé próbáltam orientálódni, nem tudtam máshogy elképzelni az életemet. Nem tudnék egy irodai munkát végezni vagy nagyon sablonos dolgokkal foglalkozni.

KT: Hogyan került be az életedbe az irodalom? Mikor volt az első találkozásod a versekkel?

VM: Az első versemet, amit vázlatnak érzek és nem kislányos, fiatalos költeménynek azt tízedikes koromban publikáltam a marosvásárhelyi Népújság Múzsa rovatában. Bölöni Domokos segített a szerkesztésben, útmutatásokat adott, többek között kortárs könyveket, folyóiratokat adott a kezembe. Ismertette velem a Látót, a Helikont, a Korunkot, Orbán János Déneséket, ami nekem nagy reveláció volt, merthogy én el se tudtam képzelni, hogy irodalmat így is lehet írni. Ahhoz még nem voltam elég bátor középiskolában, hogy bemenjek a Látóhoz a verseimmel, de terveztem. Aztán végül elmaradt.

KT: Kovács András Ferenccel pedig sokszor össze lehetett futni az utcán.

VM: Egy középiskolás számára nem volt annyira nyitott ez a dolog. Én egy eléggé visszahúzódó, bátortalan lány voltam. Kolozsváron kezdtem aztán kinyílni. Itt már eljártam Bretterekre, megismertem az irodalmárokat. Irodalmi publikációm először az Irodalmi Jelenben volt, az Orbán János Dénes által szerkesztett Debüt rovatban.

KT: Kezdetben nem voltak nehézségek az írás és az újságírás összeegyeztetésében?

VM: Kezdetben dolgoztam az Új Magyar Szónál egy évig. Ez elég kemény dolog volt, mert ugye napilap, ami azt jelentette, hogy reggeltől estig tulajdonképpen mindenre oda kell figyelni, bármikor bármi történhet, telefonálgatni kell vagy anyagot kell készíteni, szaladgálni kell és ez nem volt összeegyeztethető még csak az olvasással sem, nemhogy az írással. De ki kell ezt próbálni, mert olyan jellegű kapcsolatokra teszel szert, meg annyi mindent megtanulsz egy ilyen munka kapcsán, hogy majd a későbbiek folyamán sokat tud segíteni.

KT: Miben például?

VM: A kapcsolatépítésben. Meg az írás gyakorlásában is, mert a napilapos stílus talán az egyik legnehezebb. Egy jó tudósítást megírni, sokkal nehezebb véleményem szerint, mint egy interjút elkészíteni. Száraz műfaj, nagyon nehezen tudod visszaadni az illető eseménynek a hangulatát, hogy tárgyilagos is maradj, ugyanakkor ne is legyél unalmas, hogy azt mond el, ami ott elhangzott, de ne értelmezd félre. Az egyik legbonyolultabb műfaj.

KT: Hogy kötöttél ki végül az Irodalmi Jelennél?

VM: Egy év után az Új Magyar Szó kezdett becsődölni. Sok embert elbocsátottak és akkor volt egy szünetem. Ebben az időszakban elég sokat írtam, olvastam, próbáltam visszarázódni a kerékvágásba. Mert ha az ember ebből kiesik, akkor nehéz visszajönni. Megszokod a sajtónyelvet ami azért más, mint az irodalmi nyelv. Ez után következett az Irodalmi Jelen, ami alapjellegénél fogva jóval közelebb áll az íráshoz, mint a napi sajtóhoz.

KT: Az Irodalmi Jelennél a Debüt, Interjú és Vers rovatnál vagy szerkesztő. Miből áll ez?

VM: Az elején ott is inkább helyszíni tudósításokat, interjúkat vagy kritikát írtam könyvekről, de most már inkább csak szerkesztek. Ami ugyancsak egy egész napos tevékenység, foglalkozni különféle alkotói világokkal, bevezetni egy versrovatot, hogy olvasottsága is legyen, hogy kellő időben legyen elkészítve az anyag. Mert egy rossz időzítés teljesen eltávolíthatja az olvasót a laptól, vagy a költőnek nem tesz jót, hogy rossz időben kerülnek ki a versei. Talán a Debüt rovat a legizgalmasabb ebben az egész folyamatban. Én nagyon szeretek fiatalokkal foglalkozni. Nehéz dolog, mert ha valakinek a versébe belenyúlsz, illetve javasolsz és itt inkább az idősebb, beavatottabb szerzőkre gondolok, akkor nagyon érzékeny pontokat piszkálsz meg, nem mindenki fogadja jól. Nagyon csínján kell bánni, hogy kivel hogyan, de hát ez idővel kialakul.

KT: Neked voltak emiatt konfliktusaid írókkal, költőkkel?

VM: Nem mondanám. Én nagyon empatikus ember vagyok és próbálom mindig az emberi oldaláról megközelíteni a verset, amit kapok. Érvelek és előbb-utóbb meggyőzök valakit, aztán utólag meg is köszöni. Csak mindig az első reakció a nehéz. Az illető vers a saját gyermekük, és hogyha valaki bármit akar mondani úgy érzed, mintha meg akarnák csonkítani.

KT: Előfordul veled, hogy beleírsz versekbe, vagy átírod őket?

VM: Javasolni szoktam inkább, hogy szerintem hogyan mutatna jobban. Ezeket elküldöm az illető szerzőnek, de inkább fiatalok esetében, beavatott költők esetében nem fordul elő. És akkor ezt elfogadhatja úgy, ahogy én akarom vagy kitalálhatja a saját, sokkal jobb verzióját. Én inkább erre szoktam őket buzdítani. Ez inkább egy irányadó dolog, hogy ne vesszen el, ne ijedjen meg attól, hogy meg kell bármit is változtatni.

KT: Nekem mikor először publikálták a versemet, teljesen átírta a szerkesztő. Nem minden sort, de szórendet, mindent változtatott. Erről én nem tudtam, ezért vérig voltam sértődve, hogy ez megtörténik velem. Utólag rá kellett jöjjek, hogy ennek van egy folyamata és oka. De úgy ahogy te mondod, hogy javasolsz és magyarázol, hogy ez miért kell így teljesen érthető. Ez a köztes helyzet, ami szerintem a legjobb.

VM: Egy szerkesztő nem lehet soha más költő helyet költő. Segíthet abban, hogy meglegyen az illető kézirat, de nem írhatja meg őhelyette. Én ezt így látom.

VZS: A Bretter György Irodalmi Kör oszlopos tagja vagy, valamint egy adott ponton az alelnöke is voltál. Milyen volt akkor a Bretter Kör?

VM: A Bretter Kör mindig is egy szabad szellemű, semmihez nem kötődő, tehát nem támogatás alapon működő szervezet volt. Ez egy önszerveződő, fiatal írókat csoportosító Kör volt és most is az. Annak függvényében változik mindig, hogy az emberanyag, a fiatal költők, írók hogyan cserélődnek, milyen érdekes hullámok, irányzatok jönnek be. Én a kétezres évek elején voltam egy évig az alelnöke, Pethő Lóránd volt akkor az elnöke. Maga a Bretter Kör arról szól, hogy a legfiatalabbakat meghívjuk, vitaszerű beszélgetésekbe bocsátkozunk, kivesézzük az illető költőnek, írónak az első néhány versét, prózáját.

VZS: Sok feltörekvő pályakezdő íróval és költővel dolgozol együtt, érintkezel vagy kerülsz kapcsolatba. Mit gondolsz milyen a tehetséggondozás itt Kolozsváron, könnyű elindulni?

VM: Most már szerintem jóval könnyebb, mint a kétezres évek elején, főként a lányoknak.  Akkoriban nagyon kevés fiatal lány volt aki irodalommal foglalkozott volna. Most már úgy látom, hogy sokkal több lehetőségük van a fiatal költőknek íróként elindulni és nem zárják be magukat csupán Kolozsvárba. Évi rendszerességgel vannak különféle irodalmi táborok, ahol részt lehet venni. Sokkal tágabb a perspektíva. Ugyanúgy a publikációra is lehetőség nyílik, és ez nem korlátozódik csupán az erdélyi lapokra.

KT: Nyilván egy kezdőnek nincs annyi bátorsága, ahogy te is mondtad, de valahogy el kell indulni. Erre nagyon jó lehetőség a Bretter Kör. Mennyire kirekesztő, vagy belterjes ez a Kör, vagy az irodalmi közeg, ami Kolozsváron kialakult?

VM: Pont a Bretter Kör az, ami soha nem volt belterjes, hanem mindinkább nyit az emberek felé. Nem volt olyan, hogy bizonyos embereket kizárjon, bizonyos embereket befogadjon. És manapság még inkább így van ez, mivel úgy tudom, hogy már a Fisszel együttműködésben működik, ami azt jelenti, hogy Magyarországról is jönnek fiatal meghívottak. Ez valóban egy olyan közeg ahol megismerkedhet az ember nem csak a kortársaival, hanem folyóirat szerkesztőkkel is akár és kaphat egy releváns véleményt. Amikor én kezdtem egy kicsit durvább volt a Bretter Kör mert azok a költők, akik most már vagy nem jönnek Kolozsvárra, vagy családjuk van és egyéb elfoglaltságukért nem járnak Bretterekre, azok akkor ott voltak. Mikor előtted ül egy Sándor Attila, meg egy Király Zoltán, akik keményen odamondanak, akkor bizony egy kicsit félsz megmutatkozni.

KT: Szerintem ez még mai napig így van. Például Szántai meg Bréda még eljárogatnak, és azért ők is olyan tekintélyes alapemberek, akik oda-oda szólogatnak ezeknek a fiatal, feltörekvő íróknak. Ez mennyiben számít egy kezdőnek, a lelkiállapotát mennyire befolyásolja? Vagy ez teljes mértékben személyfüggő?

VM: Ez mindig alkati kérdés, hogy ki mennyire érzékeny, de úgy gondolom, hogy egy fiatal pályakezdőnek nagyon fontos, hogy kapjon kritikai visszajelzést, hogy merre van az előre. Tehát, hogyha valamit rosszul csinál, akkor inkább 19 évesen derüljön az ki, minthogy majd első kötetnél bukjon a dolog. A kritikát azt bírni kell, ha fiatalon hozzászokik az ember, akkor a későbbiek folyamán nem fog megsértődni egy-egy negatív bírálattól.

VZS: Neked szükséged volt a pályád kezdetén ilyen értelemben mentorokra, akik segítettek

kialakítani a saját stílusodat?

VM: A saját stílus az sosem mentorfüggő, tehát az ember nem másolhatja a mesterét, vagy a mentorát, vagy akire éppen felnéz. De fontos, hogy kapj egy konkrét útmutatást és bírálatot azzal kapcsolatban, amit írsz. Nekem a pályám elején ilyen volt László Noémi, Orbán János Dénes, Bréda Ferenc. Nekik mutogattam az első verseimet és nagyon sokat segített az empátia, a tanács, az időnként élesebb kritika, az olvasmányok, merthogy olvasmányok nélkül nem lehet valaki író, költő.

VZS: A vers a te műfajod, versben látod a jövődet, vagy prózával is szeretnél próbálkozni, foglalkozni?

VM: Én alapjáratú költői alkat vagyok. Szeretem a rövid prózát olvasni, de nem hinném, hogy valaha elbeszélő művészetet művelő alkotó leszek. Csak kifejezetten a verssel szeretek foglalkozni.

VZS: Hogyan jellemeznéd a költészetedet?

VM: Nagyon nehéz kérdés, hogy valaki jellemezze a saját költészetét. Ezt inkább meghagynám a kritikusoknak. Nem tudok erre válaszolni.

VZS: Nagyon sok erotikus témájú verset olvashatunk tőled. A mi kis közegünkben mennyire prűdek, vagy mennyire befogadóak az emberek?

VM: Nem írok olyan jellegű erotikus verset, amelyben mondjuk sok vulgáris szó szerepelne, tehát nem vagyok egy trágár költői alkat. Visszanézve mondjuk Orbán János Dénesnek a verseit, összehasonlítva az enyémmel egészen más tál tészta. Nem hiszem, hogy az emberek prűdek lennének. A szerelem és az erotika, a szexualitás, a testkép, a testtel kapcsolatos dolgok hozzátartoznak a mindennapokhoz. Nem kaptam még ilyen bírálatot, hogy bárkit is megbotránkoztattam volna.

VZS: A verseid születését kizárólag az ihlet befolyásolja, vagy inkább határidők?

VM: Az ihlet az olyan dolog, hogy az embernek mindig vannak ötletei és a legtöbb jó vers tényleg úgy születik, hogy valami inspirálja az embert: egy másik vers, hangulat, életesemény, korjelenség, vagy egy társadalmi probléma. De gyakran a határidő, vagy egy-egy felkérés sokkal jobb múzsa tud lenni, mint a magától jövő ihlet. Ha arra a bizonyos határidőre le kell adnod a kéziratot, vagy ha el kell számolni egy pályázattal, akkor előbb-utóbb megírod azt a kötetet. A felkérésre írandó versek is úgy születnek, hogy az embernek nem nagyon van ötlete, de aztán csak lesz.

VZS: Én például azt gondoltam volna, hogy az úgymond kikínlódott versek nem tudnak soha annyira jók lenni, mint mikor az ihlet megszállja az embert.

VM: Esete válogatja, mert valamikor nagyon jól kijön ha rá vagy hangolódva az illető témára, és  nyilván csak olyan felkéréseket fogadsz csak el, ami alkatilag közel áll hozzád.

VZS: Hozzád mi áll közel?

VM: Nagyon változó, hogy mi áll hozzám közel. Inkább azt mondanám el, hogy mi áll tőlem távol. Nem vagyok egy közéleti költő, nagyon kevés olyan versem van, ami napi politikához, vagy társadalmi problémához kapcsolódik, leszámítva mondjuk az általánosabb témákat, mint a szegénység, vagy a csonka család. De ezek is inkább a személyiségemen átitatott versek. Tehát nem jelenségeket írok le, hanem saját magamat és abból indulok ki. De a napi politikával nem foglalkozom, tehát nem tudok olyan jellegű verseket írni, mint például ami az Édes Hazám című antológiában megjelent.

KT: Neked mit jelent a versírási folyamat: szórakozás, munka, meditáció?

VM: A versírás az mindig munka, mert a vers az sosem marad ugyanúgy, ahogy az első inspiráció után papírra vetődik, illetve beírod a számítógépedbe. Utána még nagyon sokat csiszolsz, dolgozol rajta. Úgyhogy ez első sorban munka, meg életforma is. Költőnek lenni tulajdonképpen életforma.  Át kell a gondolkodásodat állítsd költőire.

KT: Szerinted a te verseidnek mi az üzenetük?

VM: Minden vers mást üzen. Minden vers megtalálja az olvasóját, és minden olvasat egészen más. Tehát nincs általános érvényű üzenet, egy adott versben, vagy egy adott kötetben. Attól függ, hogy éppen milyen versről van szó és kinek írom, ki olvassa.

VZS: Nemrégiben jelent meg a negyedik köteted Sem a férfiban, sem a tájban címmel. Erről mesélnél?

VM: A Kalligram és az Irodalmi Jelen gondozásában jelent meg az ünnepi könyvhétre. Talán az eddig legátfogóbb kötetem, olyan értelemben is, hogy négy év munkáját tartalmazza, tehát négy év verseit. Tematikailag is elégé sokszínűre sikeredett, az állatos, istenes, erotikus, szerelmes verseken át a tájlíráig nagyon sok minden van ebben a kötetben.

VZS: Mit érez egy költő, amikor megjelenik az első kötete? Nagy családi összeülések és büszkélkedések vannak vagy hogy történik ez nálatok?

VM: Az első kötet megjelenése, vagy az első verspublikáció az szerintem meghatározó mindenkinek az életében. Ezt nem szabad elhamarkodni. Furcsának találom azokat a költőket, akik azt mondják, hogy nulladik kötet. Ilyen nincs. Meg kell várni azt az időt, amíg te úgy érzed, hogy az első versesköteted vállalható és utána megmutatkozni a nagyközönség előtt. Én a családomnak nem igazán mutattam meg az első verseskötetem, egyrészt azért mert sem a szüleim, sem a nagyszüleim, sem a távolabbi családtagok nem irodalmárok, másrészt azért, mert túlságosan személyes egy-két vers és nem akartam, hogy úgy értelmezzék, minthogyha bárkiről írnék, vagy naplószerűen az életem bizonyos dolgairól. Barátokkal ünnepeltük meg az első kötet megszületését.

KT: Tavaly megkaptad a Kinde Annamária-díjat. Milyen érzés volt átvenni ezt a díjat, úgy hogy a költőnő közel állt hozzád?

VM: Nem tudtam arról, hogy díjat fogok kapni. Meghívtak a nagyváradi könyvmaratonra, hogy mutassam be az új verseskötetemet. Persze mentem nagy örömmel. Tudni kell azt, hogy én akkor voltam utoljára Váradon, nem csak átutazóban, amikor még élt Annamari. Már nagyon beteg volt, de még találkoztam vele, ez volt az utolsó találkozásunk. Közel állt hozzám, barátnőm volt, nem csak költőtársam. Ültem a könyvbemutatókon, figyeltem az eseményeket. Készítettem fotókat és mentem, hogy fotózzam le a díjazottat. Nagyon meglepődtem, amikor kiderült, hogy rólam van szó. Kellemes meglepetés volt. Végig titkolták a váradi barátaim, hogy én fogom megkapni ezt a díjat. Végtelenül boldog vagyok, hogy nekem ítélték oda.

KT: Gyakran írsz verses tudósításokat. Ez miben más, mint egy sima, bejáratott formai tudósítás?

VM: Ezt a műfajt úgymond én találtam ki, hogy megszabaduljak a hagyományos tudósítástól, mert nagyon sokat elvett az életemből. Túlságosan komolyan vettem a cikkírást és úgy éreztem, hogy annyit nem érdemes beleadni, mert másnapra lehet, hogy elfelejtik, és akkor inkább találjak ki valami olyat, ami megmarad és ad valami többletet. A verses tudósítás egy játékos vers, nincs komolyabb irodalmi értéke, az egy játék.

KT: Népszerű lett, milyen visszajelzéseket kapsz?

VM: Az elsőt Molnár Vilmosnak az Álljunk meg egy szóra estjéről írtam, és nagyon tetszett neki, a résztvevő közönségnek is, a költő, író barátaimnak is. Akkor azt mondtam, hogy megpróbálom, lássam, hogy mi jön ki ebből, mit tudok ebből kihozni. Úgy látom, ugye mi meg tudjuk nézni az oldal olvasottságát, hogy jóval népszerűbb, mintha hagyományos cikkeket írnék ezekről az eseményekről. Az nem tudja visszaadni annyira a hangulatot.

KT: Könnyű megírni?

VM: Ha például nagyon sok poén, vagy nagyon sok szép idézet elhangzik, vagy egy kötetről van szó, ami inspiratív, akkor nagyon könnyű. Abban az esetben, ha az est kicsit unalmaska, rosszul kérdeznek, nincs formában a moderátor, vagy a meghívott, akkor nehéz. De akkor bármit nehéz írni.

VZS: Azt hiszem, hogy mindenki azt szeretné a legjobban, hogy abban a körben dolgozhasson, amit igazán szeret. Te elégedett vagy saját magaddal, vagy a teljesítményeddel? Vannak még olyan titkon dédelgetett álmaid, vagy kitűzött céljaid, amit meg szeretnél még valósítani?

VM: A kitűzött cél az nálam mindig a pillanatokhoz, illetve a mindennapokhoz kötődik. Nem szeretek nagy terveket szőni, mert ha nem sikerül megvalósítani akkor borzasztó nagy csalódás tud lenni. Nekem az a célom, hogy minél jobb szerkesztő legyek és minél többet tudjak nyújtani azoknak a szerzőknek, akik hozzám fordulnak, hogy minél költőbb legyek, minél többet tudjak kihozni magamból, minél több irodalommal foglalkozzak, többet olvassak, mint amennyit ülök a számítógép előtt, tudjam leredukálni a Facebookkal eltöltött időt, merthogy ez is csalóka. Rámész és mindenkinek a butaságát elolvasod, közben pedig eltelt fél óra a semmivel. Ilyen apró céljaim vannak most. Illetve dolgozom egy új versesköteten. Az év 365 napjáról szeretnék minden napra írni egy pillanatképet, egy rövidebb szösszenetet, amit úgy képzelek el, hogy minden nap írok néhány verset és aztán a legjobbat majd kiválasztom és azokon még dolgozom a későbbiekben.

KT: Ezt most idéntől elkezdted?

VM: Ősszel kezdtem. Illetve nyár végén. Augusztusban.

KT: Azóta minden egyes nap írtál?

VM: Nem egészen. De ez a cél, hogy úgy tervezzem be az életemet, hogy tényleg minden nap legyen három-négy órám csak a versekre, amiben benne van az olvasás, a ráhangolódás, egy jó kávé, az a nyugodt környezet, ami szükséges ahhoz, hogy tudj írni. Például Vörös István a versben él. Neki minden nap azzal telik el akkor is, amikor utazik egy konferenciára, vagy bemutatóra, hogy a vonaton ír és olvas. Ezért jelenhet meg két-három könyve is egy évben. Tehát vannak ilyen alkatok, akik minden nap írnak. Nem mondom, hogy mindegyik tökéletes lesz vagy jó lesz. De az a lényeg, hogy ebben élj mindig.

VZS: Te milyen alkat vagy, neked hogyan telik egy napod?

VM: Egy héten kétszer-háromszor biztos eltelik három-négy óra a versírással, versel foglalkozással. De én nagyon lusta alkat vagyok. Későn kelek, későn fekszem, és nekem kell egy óra amíg beindul a nap, amíg megkávézok, amíg rendbe szedem magam.  Nem szeretek sietni, nem szeretem a kora reggeleket, ellenben szeretem az estéket.

VZS: Az este jobban megihlet?

VM: Igen, én egy nagyon estei alkat vagyok. Este szeretek mindent csinálni, este vagyok aktív. Késő délután és este az, ami nálam sokkal sejtelmesebb, akkor mindig csend van, mindenki lefekszik, nem zajong a szomszéd, nem nyitogatják az ajtót, nem csörög az embernek a telefonja. Lehet alkotni, olvasgatni.

KT: Meg lehet tanulni verset írni, vagy alaptehetség szükséges hozzá?

VM: A versírás bizonyos fokig tanulható, és kell is tanulni. De az alaptehetséget nem lehet sehonnan megtanulni. Tehát, ha az nincs meg mindig egy középszerű költő leszel. Egy középszerű költőnek fel tudod tanulással is tornászni magad, de nem biztos, hogy érdemes. Ellenben hiába van tehetséged, hogyha azt nem fejleszted, mert szintén csak egy középszerű költő leszel.

KT: Közösségben vagy egyedül hatékonyabb ennek a megtanulása?

VM: Ez szintén alkati kérdés. Persze nem árt, ha van valaki aki ebben neked segít, például a kezedbe ad egy olyan verstankönyvet, amivel te tudsz dolgozni otthon és esetleg megnézi azt, hogy haladsz. De vannak műhelyek, ahova ellehet járni, ahol lehet ezt gyakorolni. A közösségi szellem az nagyon jó, mert motiválóan hathat a másikra. Ha látod, hogy dolgozik, akkor te is dolgozol.

VZS: Mondtad, hogy rengeteget olvasol. Mikből válogatsz?

VM: Részint olyan dolgokat olvasok, ami kötődik a munkámhoz is. Tehát ha kortárs kötetekről készülök írni kritikát vagy valakivel interjúzom akkor azokat olvasom,  de ha csak saját szórakoztatásomra, akkor ami alap dolog az Weöres Sándor, Nemes Nagy Ágnes, Faludy György. Az antik irodalmat is nagyon szeretem. Ezek olyan dolgok, amiket bármikor bármilyen hangulatban kézbe tudok venni. Ha tehetem, inkább verset olvasok, mint prózát.

KT: Sokat költesz könyvekre?

VM: Van, akinek a ruhás és cipős üzlet a mániája és ott veri el minden pénzét ha egyszer betéved. Én a könyves üzletekkel vagyok így. Nagyon szeretek könyveket vásárolni. De most már tudatosan kerülöm őket.

VZS: Akkor az olvasást hobbinak is lehet nevezni, vagy van még más is ami érdekel?

VM: Igen, lehet hobbinak is nevezni. Sok minden más is érdekel még. Nem szeretem az irodalomba annyira bezárni magam, hogy csak az legyen az életemben: csak írás, csak olvasás, csak szerkesztés. Szeretek emberek között lenni, különféle embereket megismerni, fontosnak tartom azt is, hogy a társművészetek felé az ember nyisson. Néha azért el kell menni kiállításokra, meg kell hallgatni egy hangversenyt, meg kell nézni egy jó filmet, meg kell nézni egy színházat, egy bármit. Tehát nem jó az, ha csak az irodalomban mozog az ember és az sem jó, ha csak kultúrában. Néha el kell menni a hétköznapi emberekhez is, nem árt ha a boltos nénivel az ember egy kicsit elbeszélget. Mert ez az élet. Az élet soha nem papírszagú.