2018. február 6., kedd

BúcsúSokk

 

A blog ötlete első perctől nagyon tetszett. Úgy véljük mindenki kiélhette valamilyen formában a kreativitását egy-egy bejegyzés írásával, és mindannyiunk érdeklődési köre szépen kirajzolódott a végére, a félév során közzétett írások alapján. Nem olvastuk és elemeztük ilyen részletesen még egymás írásait eddig, és ezt szintén a pozitívumokhoz sorolnánk. Jó volt látni azoknak a véleményét az írásainkról, akikkel együtt tanultunk és fejlődtünk első évtől kezdve.

Néhány szóban a blogokról:

EsPRESSo

Nem mondanám magam kávékedvelőnek, és sajnos azt sem mondhatom, hogy ha ritkán jóízűen elfogyasztok egy pohárkával olyan érzésem támad, hogy meghódíthatnám a világot.
Ettől függetlenül nagyon szerettem a blogotokat, olyannyira, hogy rendszeres látogatója voltam. A külleme letisztult, és jól átlátható. Tetszett, hogy számomra meglepő módon, ilyen sokat ki tudtatok hozni a kávéból, mint motívumból – gondolok itt a rovat nevekre és saját álneveitekre, valamint az ötletes Blog névre, amiben a kávé és újságírás egyaránt jelen van. Részemről a kreativitás díját már első írásotok megjelenése előtt megkaptátok. Aztán ahogy hétről-hétre új írásokkal egészült ki az EsPRESSo, úgy kezdtem érezni, hogy kezd kialakulni — írásaitoknak hála — a kávékultúrám. Nagyon szerettem, hogy amikor olvastam egy-egy írásotokat, sokszor már a címből rájöttem, hogy ki írta, de ha nem is azonnal hasított belém a felismerés, mire a végére értem mindig tudtam. Nagyon különböző stílusban írtok, és jól elhatárolódtak egymástól az általatok választott témák is, talán ennek köszönhetően volt ennyire egyértelmű, hogy ki az amúgy igényes, munkás írásaitok szerzője.
Frappe egyedi humorodat sokszor bele csempészted az írásaidba, melyeknek végére érve számtalanszor az fogalmazódott meg bennem, hogy — ahogy te mondanád —  made my day.  Latte sosem okoztál csalódást, munkás, igényes anyagaiddal, mindig élvezettel olvastam végig az írásaidat, nagy kedvencem a Vissza a gondatlanság idejébe című, ami valóban visszarepített picit a Disney-mesés gondtalan gyerekkorba. J Americano, nálad aztán már a címekből határozottan megállapítható volt, hogy kitől származik az írás, de pontosan ez a te különlegességed. Munkáid végig hűen tükrözték határozottságodat azt illetően, hogy a tudományos jellegű írás a te utad. Cappucino, belőled picit keveset kaptunk, viszont örömmel láttam, hogy mások cikkeit hétről-hétre olvasgattad és kommentáltad.
Sokszínűek vagytok, és ezt jól tükrözte sajátos kis online kávéházatok, ahová öröm volt betérni hétről-hétre. J

·         Emese

Polihisztériák

Kedves PoliHisztik!
Az a helyzet, hogy esetetekben nem élhetek a hiszti eszköztárával. Pedig higyjétek el, vizsgaidőszakban az ember lánya kifordul(na) önmagából… 
Először is meg kell dicsérnem a csapat marketingtervezetét: akárcsak a blog elnevezése, maga a felület is megkapó, esztétikus és figyelemfelkeltő. Kiválképpen a szín- és kepi világ.  Az igényes külső pedig nagy örömünkre tartalmas és minőségi belsőt takar. Tetszik, hogy a témák és a feldolgozott elméletek, események, történések szerteágazó igényeket is képesek kielégíteni. Írásaitok túlnyomó részére a megfelelő szövegkohézió, az  igényes és árnyalt szóhasználat, a logikus felépítés és a helyesen szerkesztett mondatok, szavak jellemzőek. Az, hogy mindegyikőtök írásából meg tudjuk tippelni, hogy éppen kinek a pennájából való, az meg csak bónusz. És ha már a bónuszoknál tartunk, értékelhető, hogy a PoliHisztériák névhez hű képeket és alkotói álneveket mellékeltetek magatokról. Valamint, hogy az extra-rovatok –nagyrészt – eredetiek és a sajátotok. Ezért külön dícséret.
Azt gondolom, PoliHisztik, hogy érdemes lenne a továbbiakban is közölni írásokat ezen a felületen, mert teljes mértékben vállalható. Reklámozzátok csak! J
·         Zsani


Jónagy Kanál

A Jónagy Kanál kreatív. A Jónagy Kanál sokszínű. A Jónagy Kanál vicces.
Szép design, szuper első benyomás. A blog színvilága és képvilága nagyszerű, jól van megszerkesztve. A kategóriák át vannak gondolva, kreatív, vicces elnevezéssel. A szerzők összhangba vannak, jellemző a közvetlen hangnem. A Jónagy Kanál tanít és közbe mosolyt csal az ember arcára. Tetszenek a címek, figyelemfelkeltőek. Vagány cikkek, érdekességek, hírek.
Van impresszum, személyes találkozás. Vannak címkék és archívum a kereséshez. A Jónagy Kanál megkönnyíti az olvasó navigálását a blogon. A Jónagy Kanál szórakoztat úgy, hogy közbe szórakoznak ők is. A Jónagy Kanál életvidám, laza. A Jónagy Kanál állást foglal, véleményt mondd.
·         Timi


Magunkról(Kultúrsokk)


Ránk nagyon igaz a mondás: sokan vagyunk, sokfélék. Bár valószínűleg nektek is feltűnt, hogy a csapatmunka a mi szerkesztőségünkben kissé átértelmeződött, a blog “fenntartásán” ez mit sem változtatott. A blog arculatát együtt terveztük, aztán minden héten megbeszéltük, és felosztottuk a feladatokat magunk között, így mindenki egyaránt kivette a részét a munkából. A közös munka ennél nem terjedt tovább, mivel úgy tapasztaltuk, nagyon jól működik ezen a szinten. Igyekeztünk minél szinesebb írásokkal, és kreatív extrákkal megörvendeztetni benneteket hétről-hétre. Mint azt ti is tudjátok mind a négyen nagyon különbözünk, így ebből próbáltunk előnyt kovácsolni azáltal, hogy nem szabtunk semmiféle határt egymásnak témaválasztást illetően. Reméljük ennek köszönhetően kitűnt sok(k)féleségünk, amikor a blogunkat böngésztétek. Ha így van, máris meghozta gyümölcsét a munkánk! J
Sok(k) puszi nektek.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése