Hallgassunk ma Pink Floydot!
A Pink Floyd zenekar két különálló baráti körből jött
létre 1965-ben, az egyik Cambrige-i a másik pedig London-i tásaság, itt a
műszaki, építészeti főiskola volt a kulcs. A zenekar tagjai tanulmányaikat
később felhasználták az együttes látványterveinek megalkotásánál.
Első frontemberük, Syd Barett igazi tehetség,
folyamatosan ontotta magából a dalokat és a képeket. Koncertjeiken színes
képeket vetítettek, merész fénybeállításokat használtak, idegen, akkor furának
tűnő hangeffekteket építettek be a zenébe. Hamar sikeres lesz a zenekar, hisz
teljesen különbözött zenei világuk az akkori slágerektől, valamint szövegeik is
egyedülálló volt. Azonban berobbanásuk után nem sokkal távozni kényszerül a
zenekar frontembere, mivel kábítószer problémái miatt nem tudja folytatni a
profi zenélést és nem vállal koncertfellépéseket. Az új gitárossal, David Gilmour-ral megújul a
zenekar. Gilmour hamar beilleszkedik a csapatba, hisz kiváló gitárosnak,
énekesnek és dalszerzőnek bizonyul. Innentől a csapat minden tagja hozzájárul a
dal és zeneszerzésben. Lassan kialakulni látszik a zenekar összes tagjának
egyéni stílusa. Második nagylemezük megjelenése után bizonyosul, hogy a zenekar
nincs válságban, népszerű az új gitárossal és nagy eladásoknak is örvendhetnek.
A
hatvanas évek második felét és a hetvenes évek elejét a pszichedelia uralta,
mind a zenében, mind a vizuális művészetekben. Az olyan zenekarok, mint a Pink
Floyd, vagy a Grateful Dead élénk színvilágú filmeket forgattak a zenéjükhöz,
amit a koncerteken, tévés fellépéseken le is vetítettek, ezzel fokozva az
eksztatikus élményt az LSD-mámorban úszó közönségben.
Később
a zenekar zenei világa távolodni kezd a pszichedeliától: hosszas gitárszolokat
építenek be a dalokba. Az 1971-ben megjelent Meddle című albumuk megelőlegezi azt a hangzást, amelyet később
mindenki a Pink Floyd védjegyének tart. A
lemez második oldalán megjelent Echoes című
dal a progresszív rockzene legszebb darabjaként vonul be a zenetörténelembe. Az
együttes zenéjének vizuális lehetőségeire felfigyelnek és felkérik őket egy
koncertre Pompeii romjai között. A közönség nélküli koncertet rögzítették és
külön lemezen is megjelent 1972-ben. A klipművészet a koncertfilmekben is
reneszánszát élte. A Beatles utolsó filmje, a Let It Be, az 1969-es Woodstock fesztiválról készült mozi, a
Rolling Stones botrány-krónikája, a Gimme Shelter,
vagy éppen a Pink Floyd Live At Pompeii című
filmje hemzsegett a klipes megoldásoktól. Ha egy-egy dalt kiragadunk a fent
említett, mozikban is vetített alkotásokból, akkor klasszikus értelemben vett
zenés videókat kapunk, melyek remekül illeszkednek a korszak vizuális
trendjébe. Továbbá ekkor kezdődött a trükkök intenzív használata is, így az
utómunkának legalább akkora jelentősége lett, mint a forgatásnak.
A
Pink Floyd új korszakot kezd, 1973-ban megjelenik a The dark side of the moon című
albumuk, amely több, mint 26 évig fenn marad az eladási listákon. Ekkorra
Waters végleg átvette a szövegírói feladatokat, majd lassan az egész zenekar
irányítását. Innentől fogva a Floyd Roger Waters önmegvalósításának eszköze,
ami viszont rengeteg hasznot hoz a zenekarnak. A lemezt 10 szám alkotja amelyek
azonban összefüggenek egymással, és így folyamatosan 44 perc muzsikát
hallhatunk. Több mint 38 millió példányt adtak el belőle. Az együttes nem
felejtette el a régi gitárost, Syd Barrettet, így az ő életvitele, érzései,
hallucinációi ihlettek nem egy számot.
Amíg
a Pink Floyd átlebegett a hetvenes éveken, közben megváltozott a zenei ízlés,
és előtérbe kerültek a punk illetve később az új hullám képviselői, akik
visszatértek a háromperces dalokhoz, és zászlójukra tűzték a zenei igénytelenséget.
Így történhetett, hogy a Floyd és kortársaik hirtelen a másik oldalon találták
magukat: míg a hatvanas évek végén ők képviselték a lázadást, a hetvenes évek
végére már szemben álltak az új trendekkel. Roger Waters azonban felvette a
kesztyűt, és a következő dupla nagylemezen adta meg a kegyelemdöfést a punk
irányzatnak és a hetvenes éveknek egyaránt.
Ebben
az időben a sikerek ellenére már problémák is jelentkeztek az együttes
közösségében. Bizonyos feszültség volt érezhető a tagok között. A
túlhajszoltságot kipihenve készítették el következő, Wish You Were Here című
kislemezüket, amely bizonyos vonatkozásban még az előzőt is felülmúlta. 1979-ben
egy majdnem teljesen Waters szerzemény látott napvilágot, a The Wall - A Fal. A
lemez az első pillanattól kezdődően kirobbanó siker.
A
The Wall című nagylemez november
30-án kerül a boltokba, és hatalmas siker lesz. Az albumon semmi olyan zenei
ötlet nem hallható, amit a zenekar korábban már ne mutatott volna be, azonban a
koncepció témája miatt mégis volt, aki úgy gondolta, hogy az évtized nagylemeze
látott napvilágot. A megjelenés óta eltelt évtizedek tükrében látszik igazán az
album fontossága és tartóssága. Napjainkra 27 milliót adtak el belőle.
Maga
a témaválasztás és a dalok többségének megírása Roger Waters érdeme. Az
egybefüggő történet főszereplője egy Pink nevű fiatal, akinek az édesapja
meghalt a háborúba. Ez egy fajta önreflexió Roger Waters részéről, visszautalás
egy az ő életéből kiragadott történetre. Az albumban megjelenő szövegek, képek
és dallamok hatásosak, az adott kor bírálása. Szembeszállás a XX. század
ideológiájával és sztereotip, deviáns gondolkodásmódjával.
Hatalmas
erő és düh lakozik az albumba, olyannyira, hogy szét is robbantja a zenekart.
Ez érződik az album megjelenése után adott látványos koncertsorozatokon, ugyanis
a zenekar többi tagja mintegy vendégelőadóként, eszközként szerepelnek. Az
együttes beveti eszköztárát, pazar látványvilágot teremtenek meg, még egy fal
is felépül a színpadon
és egy ideig a zenekar tagjai a fal mögé bújva játszódnak.
A
fal megjelenése és szimbolikája az Another Brick In The Wall
című számban több formában is megjelenik, illetve tágul ennek jelentése. A
számra készült videoklip összhangban van a dal szövegével, illusztrálja annak
mondanivalóját. Mintha csak egy részletet látnánk egy filmből, mivel az album
összes dala mintegy összhangba mesél el egy történetet: csonka család,
érzelmileg sérült gyermek, bekebelező anya, szadista tanárok, háború, utcai
erőszak, családon belüli erőszak, fasizmus, kommunizmus, rasszizmus,
globalizáció, drogfogyasztás és a mindebből épülő hatalmas Fal, amely lassan
elzárja a főhőst az élettől. A dal az oktatást kívánja bírálni. Demagóg
agymosást feltételeznek, megkérdőjelezi az akkori radikális pedagógiai
módszerek használatát. A megaláztatás, az erőszak ellen beszél, hatalmas dühvel
lázad a tanárok deviáns módszerei és viselkedése ellen.
A
videoklip a főhős megalázásával indul. A tanárok, akik folyamatosan
kigúnyolják, vagy bántalmazzák a gyerekeket, saját, belső frusztrációikat
vetítik rá a diákokra. Az otthon elszenvedett zsarnokság és szigor ellen
cselekednek, így vezetik le belső feszültségük, bántva és megalázva a
kisebbeket, ezzel is megmutatva, hogy ők felsőbbrendűek, hogy ők irányítanak.
Itt a fal kettős értelemben is
megjelenik: fal épül a tanárok és a diákok között, illetve az oktatók és
hozzátartozóik között is, ami ellen a tanárok agresszióval válaszolnak, szétzúzzák
a diákok egyéniségét, tovább építik a falat. Ezután a refrénnel folytatódik a
dal, a lázadás: a diákoknak nincs szükségük oktatásra, illetve semmilyen
gondolkodási kontrollra. Közben a videoklipben a gyerekek sorban belépnek egy
sütőben, amely az iskola metaforája és ebből kilépve mindegyiknek ugyanolyan
arca van és ugyanolyan padban ül. Ez mutatja meg, hogy a pedagógusok illetve az
iskola, hogyan sematizálja a diákokat, senkinek nincs egyénisége, mindenkit
megaláz és megsemmisít, illetve megöl mindent, ami a kreativitással és individualitással
kapcsolatos. A diákok börtönben élnek falak között, ahol folyamatosan figyelve
vannak. Ekkor hangzik el a dalszövegben Csak
egy újabb tégla a falban, ugyanis a diákok nem csak az iskolában, mint
intézményrendszerben látják a problémát. Tudják, hogy az iskola után újabb
megmérettetések várnak rájuk, így a fal igazából az emberek és a valóság
közötti szakadékot jelenti, amelyben az oktatás csak egy tégla, csak a kezdet a
további borzalmas dolgok előtt. Ekkor a gyerekek összegyűlnek és közösen
ordibálják, hogy nincs szükségük az oktatásra, a további kínokra, a folyamatos
agymosásra. Itt jelenik meg a videoklipben egy újabb metafora: egy húsdaráló,
amely mintegy megsemmisíti a gyerekeket szellemileg és fizikailag ledarálják
őket. Erre a gyerekek nemet mondanak és fellázadva leveszik az őket
stigmatizált maszkokat, felszabadítják személyiségüket. Szétrombolják a
padokat, az iskolát, a határokat szimbolizáló falakat, felégetik a börtönt. A
videoklip végén kiderül, hogy mindez a főhős, Pink fejében játszódik le,
megelevenítve szülei fotóját, amely visszacsatol a teljes történethez.
Így
a történet nevelési kultúránkról szól, hogy hogyan állítanak fel nevelési
módszereink érzelmi és mentális falakat a gyerekekben, hogy hogyan kísérnek
végig egy emberi életet ezek a falak, korlátok, valamint hogyan nevelik ezt
örökletes betegségként újra meg újra a gyerekekbe. A fal jelenti az elzárkózást
a világ elől, a megelevenedett gonoszságtól akarja eltávolítani magát az egyén,
folyamatosan építi a határokat, az elszigetelődést, így egy hatalmas falat von
maga köré, amely minden egyes téglája egy-egy rossz élményt jelent. Ebből a
megközelítésből a dal ma sem veszt aktualitásából. Az emberek elzárkózni
látszanak, habár igyekeznek ledönteni a falat, de olyan mélyek a sebek és a
fájdalmak, hogy nem tudjuk elpusztítani a minket körül ölelő szenvedést.
A The Wall a
mai napig megtalálja a maga közönségét, és szerencsére azt is megúszta, hogy
ízléstelen feldolgozásokkal tapossák sárba a mondanivaló lényegét. Roger Waters
ezredforduló utáni szólókoncertjein is előszeretettel játssza az album dalait,
a sors különös iróniája, hogy ezek a hetvenes évek végén született dalok ma
aktuálisabbak, mint valaha.
Ami tényleg kultúrsokk
Néhány hete lettem figyelmes az interneten Majoros Péter - Majka és Márta Alex - Byealex új U u u című dalára, amit a magyar Nemzeti Kulturális Alap támogatásával sikerült a nagyérdemű elé tárni.
Nagyon szép és kerek is lenne a történet, ám valami mégsem hagy nyugodni. Az NKA honlapján a következőket olvashatjuk:
"A Nemzeti Kulturális Alap az elmúlt húsz évben a hazai és határon túli magyar kulturális élet finanszírozásának legmeghatározóbb intézménye lett.
A Magyar Országgyűlés a nemzeti és egyetemes értékek létrehozásának, megőrzésének, valamint terjesztésének támogatása érdekében hozta létre az elkülönített állami pénzalapot, amelynek fő bevételi forrása jelenleg az ötöslottó szerencsejáték játékadójának 90 százaléka. "
Ez a leírás igazán dicséretre méltó szándékot rejt, jelige: éltessük és terjesszük a magyar kultúrát! Nos, nagyon szép gondolatok ezek, csak nem fér a fejemben, hogy ennek a néhol arcpirongató, erősen szexuális töltetű dalnak - ami a maga fülbemászó dallamán kívül nem ad túl sokat a hallgatónak - milyen nemzeti és egyetemes értéke van? Szeretném én megnézni azokat a pályázati kritériumokat, amelyeknek ez a zene megfelelt. Úgy vélem azzal, hogy az NKA nevét adta hozzá, kissé megosztotta a magyarok kulturált, művelt rétegét, és kettősséget teremtett köreikben. De én persze laikus vagyok a témát illetően, szóval ezúton kérnék egy hozzá értőt, magyarázza el nekem, hogy szakmai szemmel nézve mi van ebben a zenében, ami érdemes arra, hogy a Nemzeti KULTURÁLIS alap támogatását elnyerje?
U.U.U, kicsit olyan, mint a Brexit, már késő, ha nem tetszik.
Ha valaki esetleg nem ismerné a szóban forgó zenét, akkor megtalálja a következő linkre kattintva:
https://www.youtube.com/watch?v=KKsv1FJ8v2Y
Ha valaki esetleg nem ismerné a szóban forgó zenét, akkor megtalálja a következő linkre kattintva:
https://www.youtube.com/watch?v=KKsv1FJ8v2Y
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése