Amedeo Modigliani: Kitárt karú fekvő akt

 Ebben a bejegyzésben Amedeo Modigliani „Kitárt karú fekvő akt” című képével fogunk megismerkedni. Talán többek között azért esett erre a képre a választás, mert túl a művész érdekes alakján, stílusokba, izmusokba be nem sorolható festői látásmódján, olyan egyedi módon látta a személyek ábrázolását, ahogy eddig ezt kevés művésznél voltam képes megfigyelni. Mindezen túl az akt festészetet is fontosnak tartom körüljárni, hiszen érdekes módon éppen egy olyan kórból származik ez a kép, amikor a meztelen test látványa, egy olyan meztelen testé, amin semmilyen titok nincs elfedve, még mindig a megrökönyödtetést váltotta ki az emberekből.

Az 1884-ben született Modigliani egy felvilágosult, az irodalom és filozófia iránt érdeklődő családban nevelkedik. 1898-ban tífuszt kap és mára már legendássá vált lázálmában jön rá, hogy elhivatottsága egyedül a művészet. Sokan sokféleképpen látták ezt a bohém művészt, a Montparnasse hercegét, akinek élete egyenlően oszlott meg a festészet és Párizs hajnalig nyitva tartó kocsmái, a furcsa lázálmok és a zsenialitás között. Napjai nagy részét modelljei társaságában töltötte, lefestette a külföldi és párizsi értelmiségiek legjavát, művészeket, irodalmárokat, de festett egyszerű párizsi hölgyeket, és gyerekeket is. Modigliani ugyanazokkal az eszközökkel festette meg modelljeit: a testek és az arc elemeit geometriai alakzatokra redukálta, a formákat leegyszerűsítette, megnyújtotta. Leginkább a test formájára koncetrált, nem fektetve hangsúlyt a háttér berendezettségére. Leghangsúlyosabban az arcra és a test körvonalaira összpontosított. Ebből a képletből is látszik, hogy egy bizonyos periódusban sokat foglalkozik a szobrászattal is.

A „Kitárt karú fekvő akt” vagy más néven „Rózsaszínű akt” is hasonló festmény a galéria kirakatában kiállítotthoz. Modigliani 1917-ben festi meg ezt a képét. A festmény ma a milánói Gianni Mattioli- magángyűjteményben található. A kép elkészítéséhez a festő olajfestéket használt és a vonalakat, színeket 60 x 92 cm hosszuságú vászonra vitte fel. A képen egy kitárt karú nő fekve válik ki az erős feketés-piros, szürkés-kék és fekete színekben úszó háttérből. Itt is mint más festményén jól kivehető a tudatos vonalvezetés: a test vonalait a vörös drapéria vonalai követi. A körvonalak megerősítéséhez néhol fekete színt használ a festő, ezáltal is jól kivehető a vonalak haladása. A test nagy geometriai formákban van felvíve a vászonra, és ez is adja az újdánságát ennek a testi ábrázolásnak. Az oldalra fordított fej egy tömb, azon az orr körvonala egybeér a szemöldök vonalával. A forma legjobban a mellek feszességében látható: valahogy mereven áll a mellek két formája, nem simul rá nyugodtan a testre. A formák ilyen módú felvitelében és a testpózból érezhető egy kis merevség az alakon. Ez természetesen nem vesz el a test szépségéből, mert bár a háttérre felvitt vörös, fekete, fehér és kék színek jól mutatják a magábanvaló színkonktrasztot, a test nem lesz durva színekkel árnyékolt, a sárgabarack árnyalatból adódóan megmarad a lágyság, a testrészek finoman következő egymásutánja. A test világos színével így tud erősen kivállni a háttérből, és egyben felhívni magára a figyelmet, sötét-világos színkontrasztot adva. A művész fő eszközei ehhez az egyszerűsítés és az absztrakció. Érdekes, hogy a fekete haj, és a szemgödör feketesége is mintha a háttérhez tartozna, így semmi más nem kerül előtérbe mint a test maga: az arc többi része, a nyak, karok, mellek stb.

Ellentétben az akadémikus festészettel Modigliani aktjai mezítelenségükkel, lágyságukkal, erotikájukkal, érzékiségről tanúskodnak. Hasonlókat érzek az itt elemzett festményen is. Az élettől pezsgő test magára vonzza a befogadó tekintetét, a test szinte leválik a vászonról és életre kap: járni kezd. Az egyedüli szembeötlő furcsaság az arcra festett fekete szemgödrök, amiből hiányzik a szemgolyó, mintha az alak lelke hiányozna a képről. Nem tudom, miért van ez, sok akton előfordul, hogy a művész nem festette meg a lelket is szimbolizáló szem-lélek-tükröt, viszont vannak alakok, amelyeken élettől pezsgő szemek sugárzanak. Talán a modellekkel való viszonyban lehet keresni a választ, ez viszont csak gyenge tapogatózás. Van valami idegenség érzet a képet szemlélve, mintha sosem ismerhetnénk meg a heverőn fekvő alakot. Ettől eltekintve mégis vélek életet felfedezni a képen, egy személyiség körvonalazódik a vásznon, az élő test, ami a színek nagyszerű egymás mellé rendeződéséből érződik valóban eleven húsként áll előttünk. 

Bármennyi könyvet is olvasunk Modigliani-ról, életrajzi regényt vagy filmet, talán sohasem érthetjük meg igazán mit is kívánt üzenni nekünk ezekkel a nagyszerű képekkel. Bár léteznek olyan nézetek, amelyek elutasítják a háttértudást, a művészi koncepciót a kép befogadásának aktusában. Úgy vélem Modigliani esetében nem is játszhatunk el azzal a gondolattal, hogy mit gondolhatott a szerző. Csak egyszerűen örülnünk kell a látványnak, amelyet azok az aktok, alakok mutatnak teljes valójukban felénk, amitől azt érezzük, hogy magunk is hús-vér emberek vagyunk, és még ennél is valami több.