Doboz ember

Nem hétköznapi utat járt be Pálffy Péter, vele beszélgettem a marosvásárhelyi G nevezetű kávézóban.

Pálffy Péter Marosvásárhelyen végzett a Színművészeti egyetemen, színészmesterség szakon, majd rendezői mesterit szerzett. Mai napig is Marosvásárhelyen él és tevékenykedik. Leghíresebb előadásai: A bíborszínű virág (színész), A legkisebb boszorkány (színész), Doboz ember (rendező), Hé, Faust! (rendező), Ólomvitézek (színész).

Mikor volt az első találkozásod a színész-világgal?

Amikor 11.-es voltam. A marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceumba jártam matematika-informatika szakos diákként. Akkor rendezett az iskolában Kincses Réka, Kincses Elemér unokahúga, egy darabot a Diogenész és a kutya címmel. Megkérdezte a diákságot, hogy ki szeretne szerepelni Pláton illetve Diogenész tanítványaként. Nagy bátorság kellett, hogy odamenjek Rékához jelentkezni az egyik szerepre. Soha nem felejtem azt a pillantást, hisz én matek-infós kockafejű voltam, rám nézett és azt kérdezte, hogy: te?

Úgye a marosvásárhlyi Színművészeti Egyetemen végeztél. Beszélj erről: az egyetemi évekről, a felvételiről.

Azt tudni kell, hogy ez a szakma, nem csak sikerekből áll, sőt alapvetően nagyon sok a mélypont. Ez egy kicsit olyan volt, hogy végre elhatároztam magam, hogy ebben a szakmában megszerzem a diplomát és professzionálisan fogok vele foglalkozni. A büszkeségem nem  engedte, hogy bárkit is felkérjek arra, hogy segítsen a felkészülésben és ez azt eredményezte, hogy, bár nagyon szerettek volna felvenni, én nagyon-nagyon elrontottam a felvételimet. Jim Morrisonnak egy versét vittem, azt különböző módon kérték tőlem és éreztem, hogy mit szeretnének hallani, de egyszerűen annyira leblokkoltam, hogy képtelen voltam megcsinálni, amit elvártak.

Volt, aki furcsálta, hogy milyen szakmát választottál?

Ez a harmadéves államvizsgámhoz kötődik. Amikor rendeztem be a teret az előadásomhoz a tanárok ki-be járkáltak és figyelték, hogy hogyan készülök a vizsgaelőadásomra. Egy Tompa Miklós portréjával ellátott póló volt rajtam és az egyik tanár megkérdezte, hogy nem gondolom, hogy forog most a sírjában? Mondom: tanár úr én remélem, hogy nem. Előadás után megkérdeztem, hogy: hogy gondolja tanár úr, forog a sírjában? Akkor mondta, hogy ő is úgy gondolja, hogy nem.

Ugyancsak az államvizsga produkcióm kapcsán merült fel némi probléma. Elmondtam, hogy milyen fényekre lenne szükségem, hogy mit szeretnék a térben. Akkor vágták a fejemhez, hogy mit ugrálok, hisz csak egy diák vagyok és örüljek, hogy egyáltalán bármit is biztosítanak számomra.

Végül, hogy sikerült az előadás?

Díszletmunkás voltam, a fényeket én állítottam be egy kis segítséggel. Takarítószemélyzet voltam, kellékes és rendező. Tulajdonképpen szerettem, csak ez volt először az a produkció, amikor azt éreztem, hogy sok.

Minden segítség nélkül?

Makacsságból, vagy nem tudom. Díszlettervezőt is kellett volna hívni, csak annyira erősek voltak bennem a képek, hogy mire eljutottam abba a fázisba, hogy akkor most leüljek egy díszlettervezővel beszélni addigra már konkrét kép volt előttem, már tudtam, hogy mit akarok, így azt szerettem volna, ha az illető nem alkotótárs, hanem végrehajtó.

Melyik volt a legemlékezetesebb szerep, amelyet el kellett játszanod?

Ez egy Hamlet adaptáció volt. A halálról túlról látjuk az egész történetet, ebben Rosencratz és Guildenstern voltam egy személyben. Érdekes önmagaddal beszélgetni.

Hogy érzed, sikerült helyt állnod?

Én azt gondolom egyébként, hogy minden emberben megvan az a többlényűség, hogy minden emberben több személyiség lakózik. Igazából csak a kivetítése volt annak, ami minden emberben benne van. Megpróbáltuk színpadi formában megjeleníteni, láthatóvá tenni ezt a lehetőséget. Furcsa volt olyan szempontból, hogy a két ember egymásra reagál, meg más a habitusuk. Kiugrálni egyik szerepből és hirtelen, egy másodperc töredéke alatt átkerülni a másikba. Kemény meló volt, de jó volt.

Melyik általad rendezett előadást szereted a legjobban?

A legjobb rendezésemnek a Doboz ember című előadást tartom. Ez Abe Kóbó egyik regényéből készült adaptáció. Egy ember beköltözik egy hűtőgépdobozba és megpróbál úgy létezni a világban. Mi az, ami kihozza a dobozból? Mi az, amiért elhagyja az általa biztonságosnak vélt környezetet? Tulajdonképpen egy hajléktalan, de mégsem hajléktalan, mert neki ez a hajléka.

Miért a Doboz ember?

Abe Kóbónak mindenki a Homokasszonyát ismeri. Én pedig megláttam azt a könyvet, megvettem, elolvastam és valami olyan elementáris hatással volt rám, hogy azt mondtam ezt muszáj valahogy színpadon megmutatni.

Azt gondolom, hogy minden ember saját maga köré fölállít bizonyos falakat, korlátokat, nejlonnal vonja be magát. Én azt keresem, hogy mi az, ami miatt valaki lebontja ezeket a gátakat, falakat. Valószínűleg romantikus lélek vagyok. Azt gondolom, hogy a szerelem az, ami miatt ezeket a gátakat, amiket belülről érzel, képes vagy ledönteni.